Delta Force Black Hawk Down

A Delta Force-nak egéssz jó a grafikája 1999-hez.

Leírás

 

Már évek óta vágyom arra, hogy a számítógépes játékipar újraértékelje eddigi fontossági sorrendjét, különösképpen a technológia-játékélmény dilemmát illetően. A játék, ami kombinálja a kettőt inkább a kivétel, mint a szabály, és bár nem vagyok érzéketlen a polygonos engine vagy a nagyfelbontású görbe felületek iránt, mindezt gondolkodás nélkül feladnám a mély játékélményért, amiben több a tartalom, mint a külsőség. Ezek a technológiai csodák sok időt vesznek el, és ismerve a programozókat, azon gondolkozom, hogy nem lennének-e a játékaik jobbak, ha ezt az időt a játékélményre, nem pedig az engine-re fordították volna. Természetesen fel kellene áldoznunk egy-két dolgot, de a végeredményt tekintve megérné nem? Ugyanezeken a kérdéseken rágódtak az elmúlt években a kaliforniai Novalogic fejlesztői, és miután 1998-ban megtalálták a meglepően sikeres választ a Delta Force személyében, most előrukkoltak a folytatással.

A Delta Force 2 a szó szoros értelmében folytatatás, és akik játszottak az első résszel, azoknak biztosan ez is tetszeni fog, annak ellenére, hogy az újításokat elég nehéz észrevenni. Viszont egészen más a helyzet az új játékosokkal. A játékok nagy többségével ellentétben a Delta Force 2 és elődje voxel technológiát használ a felületek és a tárgyak renderelésére. Ha még nem játszottál voxel-es játékkal, például a Commanche 3-mal, akkor eléggé meg fogsz lepődni. A képeken láthatjátok, hogy a Novalogic külön fűszálakat renderelt, de sajnos ezeken nem sok néznivaló van. A magas fű az egyik újítás a Delta Force 2-ben, de míg ez nem nyújt olyan látványt, mint reméltem volna, a játékmenetben betöltött szerepe kárpótolja ezt. A folytatás már a gyorsító kártyákat is támogatja, de Direct3D-re és 32-bit Z-buffering-re van szüksége, így nem támogatja a 3dfx kártyákat. A Delta Force 2 szebb és játszhatóbb elődjéhez képest, de csak akkor, ha a megfelelő hardver-rel rendelkezel.

     


A VoxelSapce 32 engine effektjeit, negatív tulajdonságait és előnyeit még tárgyalni fogom ebben a leírásban, és a magas fűhöz hasonló újításokra is vissza fogok térni. Most azonban a távolságra szeretnék koncentrálni. 1999 a taktikai harci szimulációk virágkora. A Spec Ops és a Rainbow Six utat törtek ennek az új műfajnak. Félig-meddig a Delta Force és a Delta Force 2 is beleillik ebbe a műfajba, de közelebbi vizsgálat után láthatóvá válik, hogy a hasonlóságok csupán felületesek. A Rogue Spear-hez hasonló játékok nagyon centrikusak. Paramétereket és határokat állapítottak meg. A Delta Force 2 viszont egy kifelé irányuló perspektívával rendelkezik, ami a háborúra koncentrál, nem pedig az egyes csatákra.

A Delta Force 2-ben a renderelt távolság 214 méter, a Rogue Spear-ben ugyanez pedig csak 41 méter. A VoxelSpace 32 engine a távoli tárgyak renderelésében jeleskedik, így lehetővé teszi egy olyan termék létrehozását, ami inkább egy 3 dimenziós, nagy területű háború szimuláció, mint egy osztagokra osztott taktikai harci játék. Persze ahogy azt gondolhatjátok, a magas fűnek és a távoli renderelésnek meg van az ára. Ezt pedig a legtöbb játékos nem lesz hajlandó megfizetni.

     


Amilyen jó a Delta Force 2 a távoli tárgyak renderelésében, olyan rossz a közeliekében. A különböző felületek, mint a homok, a hó vagy fű, mind kimosottnak látszanak. Olyan mint egy vízfestékkel készült festmény, amin több a víz, mint a festék. Az épületek, járművek és emberek már jobban néznek ki, de azok is nagyon pixelesek. Szerencsére ez még nem a legnagyobb probléma. Van ugyanis egy átfogóbb probléma a Delta Force 2 technológiájával. Ez pedig a rendszerigény. A Delta Force 2 rendszerigénye egyszerűen képtelenség. PIII 500-zal, 256MB Ram-mal és egy 32MB-os Ultra TNT2 kártyával nem tudtam elfogadható frame rate-et elérni 1024x768-as felbontásnál, így vissza kellett vennem 800x600-ra. A hardveres gyorsítás javít valamit a sebességen, de nem annyit, hogy 800x600 fölé mehess, és alig szebb a képe, mint a szoftveres módnak. Egy gyengébb rendszeren, például egy PII 333-ason egy normál TNT kártyával (Viper 550) nem tudtam rendesen működtetni a játékot hardver módban, ugyanis a képernyő folyamatosan vibrált, így kénytelen voltam szoftveres rendereléssel 640x480-os felbontás mellett játszani. A meglepő az volt, hogy a két mód kicsi látványbeli különbsége miatt nem volt nagy a veszteség, és minimális volt a változás. Mégis, aki játszani akar ezzel a programmal, annak figyelembe kell vennie, hogy csúcsminőségű gépre lesz szüksége, ha normális sebességgel és felbontással akarja a programot játszani.

     


Mivel a játék grafikai megjelenése nagy hatással van a játékmenetre, először azt kell megnéznünk, hogy mik ezek a hatások. A több mint 40 térkép az egyjátékos és többjátékos módokba eléggé nagyok. Grandiózus kiterjedésük miatt, a fejlesztők olyan valósághű környezetet és helyszíneket alakíthattak ki, amikre más játékok egyszerűen nem képesek. Például az egyik küldetésben a kezdő pozíciód két mérföldre van az első célponttól. Útközben sok féle dologgal találkozhatsz, amik nem kritikusak a küldetés szempontjából. Ilyenek például egy kis falu vagy a helyi kereskedők tábora. A küldetések sikeréhez nagyon fontos az, hogy észrevétlenül haladj a pályákon, és ezért a terepet kell fedezékként használnod. A Delta Force 2-ben még találkozhatsz kikötőkkel, uránium bányákkal, olajgyárakkal, repülőterekkel, katonai bázisokkal és még nukleáris lerakodó telepekkel is. Gyakran ehhez hasonló épületkomplexusokkal fogsz találkozni az egyjátékos küldetésekben.

     


A játék legnagyobb erősségei a változatos küldetések és küldetéscélok, amik alig maradnak el a Hidden & Dangerous szintjétől. Az érdekes és valósághű küldetések mellé változatos fegyverek és eszközök párosultak. Tizenhat különböző fegyvert használhatunk és több mint öt kiegészítőt, ami növeli a küldetés sikerének esélyét. Nagyon sok �játékszert� használhatsz a Delta Force 2-ben, egészen M203 gránátvetőtől a Barret Light 0,50 kaliberű puskáig. Mindegyik jól szimulált és realisztikus. A különböző játékosok különböző játékstílust fognak felvenni, és ami igazán szép az az, hogy a Delta Force 2 lehetőséget is ad erre.

     


A Delta Force 2-t senki sem előzi meg valószerűség terén. Személy szerint én legjobban a ballisztikus modellt értékeltem. A Delta Force 2-ben a golyók képesek áthatolni a különböző sűrűségű tárgyakon. A lövedéktől és lőfegyvertől függően néhány golyó áthatol a fán, a könnyű páncélzaton és bizonyos feltételek mellett a beton illetve kő épületeken. A szél is befolyásolja a lövedékek röppályáját, és számos alkalommal ki tudtam egyszerre több embert is egyetlen lövéssel lőni az orvlövész puskámmal. A 0,50 kaliberű golyó úgy hatol keresztül a húson mint a forró kés a vajon, és ha több célpont áll egymás mögött, akkor ez jó módszer a lövedék megspórolására.

     


Nagyobbrészt a realizmus annyira jellemző erre a játékra, mint a hóvihar az Északi sarkra. Nappali és éjszakai küldetések is vannak, akárcsak olyan időjárási hatások, mint szél, eső, hóesés, és akárcsak a Hidden & Dangerous-ben, hihetetlenül sok akció a játékos körül, ami hatással van a végkimenetelre, de nem határozza meg azt. Azonban a Novalogic megfeledkezett a realizmus egyik legfontosabb eleméről, az állóképességről. Minden katona igazi szuperember. Mérföldeket tudnak futni 60 fokos lejtőn felfelé, vízen és mély hóban, anélkül hogy kifáradnának. Sajnos a hajolás és a gördülés lehetőségét is kihagyták.

Még nem tettem említést a Delta Force 2 multiplayer jellemzőiről. A játéknak nagyon erős a multiplayer komponense. Erről még többet fogok mondani a Játékmenet szekcióban. De röviden, minden amit eddig elmondtam, a multiplayer módra is igaz. Ha összeadsz minden elemet, ami a Delta Force 2-t olyanná teszi, amilyen, arra fogsz jutni, hogy vagy imádni, vagy utálni fogod ezt a játékot. Ahogy azt a képek is mutatják, a Delta Force 2 egy új perspektíváját nyújtja a jelenleg leggyorsabban fejlődő műfajnak. Mégis, nagyon sok ember nem fogja eltűrni a voxel engine-t és a nehézségeket, amiket az okoz. Mások viszont azért fogják szeretni a Delta Force 2-t, ami, és értékelni fogják a mély játékélményt.


Grafika:A Delta Force 2 grafikáját értékelni nem is olyan könnyű, mint gondolnád. Az emberek nagy része arra számít, ez a pont kizárolag azt helyezi a középpontba, hogy hogyan néz ki a játék, nem pedig azt, hogy hogyan lehet játszani. De itt ez a kettő annyira egymásba fonódik, hogy lehetetlen szétválasztani. Egyszerűen szólva, a látvány pompájának szemszögéből, a Delta Force 2 nagyon kevés. Amit jól csinál, az a hosszabb távolság renderelése, a játékos modelje és a járművek. A világ effektjei, mint az időjárás és a napszakok is jók, de ezek semmivel sem többek, mint amit már megszokhattunk, és ebből is léteznek jobbak. A közeli grafikák egyszerűen borzalmasak, homályosak és meghatározatlanok. De a legnagyobb panasz, ami a grafikát érheti, az a frame rate kérdése. Nagyobb felbontásokban a legerősebb gépeken is bizonytalan, a képkocka kihagyás állandó, és a támogatott 3D kártyák száma kiábrándítóan kevés.

Pozitív oldaláról nézve, a Delta Force 2-nek vannak olyan jellemzői, melyek egyedivé teszik ezt a játéktípust, mint a már említett nagy távolságú renderelés, az extrém méretű csataterek, és a magas fű modellezése, melynek részletezése pengeéles. Nem említettem még a sérülési modelt, amely a megsemmisíthető járműveket, fákat és bokrokat, és az épületeket jelentik, persze megfelelő tűzerővel. Személy szerint nekem egyik probléma sem okozott olyan gyengeséget a grafikára nézve, amely elronthatta volna a játék élvezetét, és igaz az, hogy a grafika kapcsolatban áll a játékmenettel, ez valami egészen felfrissítő élménnyel ajándékozott meg - ennek a lehetőségnek több lényege van, mint a stílusnak.

Kezelő Felület:A kezelőfelület nem nagyon különbözik attól, amit a Novalogic az előző részben elkövetett. Van egy elég robosztus beállító rutin, amely lehetővé teszi a videó üzemmódok változtatását szoftveres, hadrveres és ablakos nézetben. A billentyűzetkiosztást nagyon kevés alkalommal kellett változtatnom, habár az opció létezik, ha szükség lenne rá. Mellékeltek egy takaros billentyűzet sablont, hogy megkönnyítsék a dolgokat, ilyesmit már régóta nem láttam. A játékban egy rakat különféle parancs van, amit az alkalmazottadnak adhatsz, mint futás, ugrás, guggolás vagy lefekvés. Megragadtak annál a rejtőzködő lövés módszernél, amely ezelött volt, de lehetőséget adtak változtatni a tengelyen a nagy távolságra történő tüzelés miatt. Sokféle kameranézet választható, két típus harmadik személyű nézetben, de sok hasznát soha nem vettem. A taktikai előny elérhető a távirányítású kamera elhelyezésével, amelynek képét egy képen keresztül nézhetjük.

A kézikönyv elég szegényes, de több részletet kapunk a küldetésekről és a fegyverekről a játékban. A multiplayer résznek egy halom új opciója van, mint az újonnan fejlesztett voice-over-net lehetőség a Novaworld-ön, a Novalogic ingyenes online játékszolgáltatásán kereszül játszva. Alapból ez a dolog nem működik, le kell töltened egyikét annak a négy vagy öt patch-nek, amit kiadtak. Talán a legkönyebb dolog patchelni, mivel van egy opció a főmenüben, mely automatikusan frissíti a programot, és amikor hozzákapcsolódik a Novaworld szerveréhez, a verziód elég friss lesz ahhoz, hogy együttműködjön a szerverrel, mivel automatikusan frissítette.

Játékmenet:Ahol ez a játék elbukik a grafikában, ott jobban ellensúlyozza a játékmenettel. Kábítószer, csábító és ellenállhatatlan - ezek a jelzők gyengék, ha le szeretnénk írni a Delta Force 2 hatását a szabadidődre. Egy komoly és valósághű játékmenet stílusa van, amely nem jellemző e műfaj legtöbb játékára. Az egyszemélyes élmény több, mint 40 küldetést jelent. Ezek a küldetések valós világ terepet és hatalmas csatateret használnak, hol hadba szállhatsz egy nagyszabású csatába, vagy kis harcokban küzdhetsz. A Delta Force világában új a magas fű, és ez egy fantasztikus valami. Ez lehetővé teszi a játékos számára a rejtőzködést, a lesből való tüzelést, és ez elég ok azt hinni, hogy ez egy esély a túlélésre. Egy negatív szempont az egyszemélyes játékban, hogy korlátozott parancs áll rendelkezésre. Sokkal többet tehettek volna ezzel a résszel.

A multiplayer viszont az, ahol a Delta Force 2 valóban ragyog. Megragadni az 50 plussz küldetést pár haverral nagy móka. Lehetőség van a játékosoknak egyedi szerepeket adni, mint orvlövész, gyalogság vagy felderítő. A küldetés szerkezete tökéletes az együttműködő módra, és az állítható AI-val a csapatok a nekik megfelelő élményt állíthatják be. Sajnos a voice-over-net csak a Novaworld szerverein keresztül használható, és nem fog működni a Novaworld-ön alkotott játékokkal. A deathmatch a Delta Force 2-ben már egy másik történet. Egyszerre 50 játékos lehet, és nem lesz nehéz találni több játékot ekkora kapacitással. De nekem a deathmatch a Delta Force 2-ben inkább kaotikus, mint jó. A legtöbb taktikai alkotórész, amely annyira élvezhetővé teszi ezt a játékot, eltűnik. Inkább egy Quake stílusú élménnyé válik, és nekem a Quake magában jóval jobb ilyen célra. De a deathmatch csak egy kis része a multiplayer lehetőségeknek, vannak más módok is, mint a King of the Hill, ami tényleg tetszett.

Hangeffektek:A Delta Force 2 hanghatásai jók, de pár ok miatt nem elég nagy a szerepük. Mivel nincs zene a játékban, a hanghatásoknak jóval nagyobb szerepe van, és ennek az egyik legjobbnak kellene lennie. Röviden, nincs elég hanghatás és a használt technológia nem elég erőteljes ahhoz, hogy kihozza őket. De azok, akik nagy figyelmet szentelnek ennek, értékelni fogják. Az ellenségek valósághű beszédei külföldi nyelven és egyedi hanghatások mindegyik fegyverből. Kis dolog, a lépések hangja folytatódik, miközben a játékosod ugrik és a hanghatások teljes figyelmen kívül hagyása miatt ez lecsökkenti azt a pontot, amit elérhetett volna.

Zene: Nincs zene a játékban, így ez a kritérium nem értékelhető.

Intelligencia és Nehézség:Nincs általános nehézség állítás, de megválaszthatod az ellenséges katonák szintjét normal-tól hard-ig. Ezzel az ellenség jobban figyel, és jobban reagál, ha valami hangot hall, vagy mozgást lát. Az ellenségnek rutin őrjárat útjai vannak és lövegállásokat használnak, járműveket vezetnek, és nagyon jó munkát végeznek, hogy előnyükre használják ki a környezetüket. De a teljes hihetőségük gyanús, és láttam pár ellenséget, amely hibásan reagált bizonyos helyzetekben. De tényleg nem ez a norma, és a legtöbb esetben a nehézséget és az AI-t kihívónak fogod találni a Delta Force 2-ben, de nem annyira, hogy zavarjon. Mivel bármelyik küldetést játszhatod bármilyen sorrendben, vállalhatod őket együttműködve egy barátoddal, ez egy kedvező alkalom, hogy könnyebben megfigyeld és felfedezd a küldetéseket, mint ha egyedül tennéd.

Összegzés:Függetlenül attól, hogy melyik táborba tartozol, a voxel-be vagy a polygons-ba, a tény az, hogy a Delta Force 2 az egyik legjobb játék idén ebben a műfajban, és eléggé különbözik a többi játéktól. Más, mint a Hidden & Dangerous, és ez lesz az egyik kedvenc taktikai harci játékom ebben az évben.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 5
Heti: 22
Havi: 259
Össz.: 43 084

Látogatottság növelés
Oldal: Leírás
Delta Force Black Hawk Down - © 2008 - 2024 - deltaforceblackhawkdown.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »